ScRiBbLe

1st

John Steimbeck: Édentől keletre; Egerek és emberek

Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége

Szabó Magda: Az ajtó

Orwell: 1984

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Németh László: Iszony

Saint-Exupéry: A kis herceg

Coelho: 11 perc

Remarque: A diadalív árnyékában

2nd

Robert Merle: Védett férfiak

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Bronte: Jane Eyre

Coelho:Az alkimista; Zahír

Nicholas Evans: A suttogó

3rd

Joyce Carol Oates: Ők

Herman Hesse: Demian

Márquez: Száz év magány

Minden ember aki a világra születik, elkerülhetetlen személyiség - egy bizonyos valaki -, és az énnek ezt az egyéni, személyes, névtelen lényegét sem széttörni, sem lerázni nem lehet.

MINDENKIben sajog egy nagy, rejtett seb.

Egy olyan világról álmodozom, melyben az ember átköltözhet egyik testből a másikba, kinn az utcán, kicserélheti a lelkét, minden változik, és nincs eldöntve, lehetünk férfiak és nők, lányok, újra gyerekek, sőt öregek is, hogy kipróbáljuk, milyen érzés, és akkor majd nem gyűlöljük őket. Nem akarok gyűlölni. Sok az idegen ember a világban.                      

"You remind me of a man"

"What man?"

"The man with the power"

"What power?"

"The power of whodo"

"Whodo?"

"You do."

 

-Nyitva van a szemed?

-Nincs... De nem kell kinyitnom ahhoz, hogy lássalak.

Be kell, hogy ismerjem így van ez: az elkóbórolt bárányok bármi történjék is lassan mégis visszatalálnak.

Ez a rendje.

És én vagyok az egyik.

Már látom a többieket. Remélem, ők is engem...

-El tudnád nélkülem képzelni az életedet?

-El...

-???!!!

-...de nem akarom.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de gondold jól meg, bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

/József Attila/

A hazugság megfertőzhet mindent. Ha rájövünk arra, hogy egy dologban hazudtak nekünk, akkor annak sem hiszünk többé, ami igaz. Az igaz dolgok fogják megsínyleni. Akkor nem hiszünk már semmiben.

Több szépség van az igazságban, akármilyen szörnyű szépség is.

"A két fiú közötti különbséget a következő módon lehetne a legjobban érzékeltetni. Ha Aron a bozótban, egy kis tisztáson hangyabolyra bukkant, hasra feküdt, és figyelte a hangyaélet bonyodalmait - elnézte, miképpen szálllítanak egyesek élelmet a hangyaösvényeken, míg mások a kis fehér petéket cipelik. Még azt is észrevette, amint a hangyaboly két tagja találkozik, és csápjaikat összetéve beszélgetnek. Órákig tudott így feküdni, elmerülve a földön megbúvó, parányi kis gazdaság megfigyelésébe.

Viszont ha Cal botlik, tegyük fel, ugyanabba a hangyabolyba tüstént szétrúgja, és gyönyörködve nézi, hogyan viselkednek a riadt hangyák ebben a katasztrófában.

Aron beérte azzal, hogy részese volt a világnak, Cal változtatni akart rajta."

(Steinbeck: Édentől Keletre)

"Már megint van egy órám az indulásig. Ezek a pillanatáradatok a terhemre vannak, direkt szövetkeztek ellenem, hogy újból és újból haszontalannak érezzem magam. Egy óra, istenem, mennyi mindent tudnék vele kezdeni - máskor.
Mindig időhiányban szenvedek, hatvan perc igazán kisegítene. Például be tudnám fejezni a félig kész gyöngykarkötőmet, behajthatná rajtam az öcsém a megígért biciklitúrát, nem kellene folyton bosszankodnom, hogy egy perc miatt már csak integethetek a busznak. Beosztanám. Minden napra jutna egy kicsi. Persze, csak fejben. Láthatatlanul elszaladnak mellettünk ezek a huncut percek, bezzeg most alig telik az idő.
Összerendeztem a jegyzeteimet, beszámoztam a lapokat, kidobtam a zsebemben tartogatott szemetet, de mintha csak egy helyben topognánk. Amott a tizenéves lányok milyen jól mulatnak. Kibeszélik az ügyeletes szépfiúkat, megtervezik a szombati bulit, lesz kocsi is. Tovább csacsognának, de beérkezik az autóbusz, sietve elköszönnek. Nem messze tőlük unatkozó, harmincas házaspár ücsörög egymás mellett, szótlanul. Fiatal arcukat a munka barázdálja saját képére. Azt hiszik, ismerik a másikat, pedig még sok beszélgetésnek kellene elhangzania. Velük szembe két jól szituált öregúr mereng a múltról: sikerek, szerelem, jó üzletek, szép utazások, ma a nyomorgás, pedig annak idején keresettek voltak. Nem becsülik meg a szakértelmet, lám most is busszal kell közlekedniük.
Nyikorog a váró ajtaja, néhányan odakapják a fejüket. Mosolygó nő tolja a terem közepe felé babakocsiját, és millió tekintet szegeződik rájuk. Megpillant egy helyet a kék kabátos néni mellett, leül. Kisfiára úgy tekint, mint a tükörre, leveszi a sapkáját, megtörli a száját. Fáradtnak látszik. A várakozók furcsán nézik kettejüket, de az anya ügyet se vetve közönségére elmondja Dávidkának, hogy hamarosan felszállnak a buszra, aztán otthon főz neki csokipudingot, amit ő annyira szeret. A kék kabátos néni narancsot vesz elő csörgő szatyrából, odanyújtja Dávidkának, aki még nem tud érte nyúlni. Anyukája megköszöni, mire a hölgy suttogva kérdezi, hány éves a kisfiú. A mama válaszol: tizenhét.
Születésekor három évet jósoltak neki az orvosok, csakhogy ő erős fiú. Ma újra a kórházban voltak, újra kimondták rá a halálos ítéletet, miszerint hetei vannak hátra. Ők nem hisznek a fehérköpenyeseknek. Megoldás lehetne az őssejt-program, csak nincs rá pénzük, és sokáig húzódna el. Idejük sincs rá. Bíznak a sorsban és Dávidka erejében.
Percekig figyeltem őket, mint a vásári mutatványosokat. Itt fecsérlem az időmet, Dávidkát talán ennyi idő alatt megmenthetnék. Nekiadnám az összes fölösleges másodpercemet, egy jobb élet reményében."  

(Fölösleges percek)

Történjék bármi, az ördög örök vesztes és az is marad. Nem volt, és soha nem is lesz képes a teremtésre. Éppen ezért, az ember igazi nagy és tiszta pillanataiban soha nincs ott, hiszen csak robolni képes, alkotni nem. Nincs jelen a születés, az összetartozás, a barátság, a szeretet nagy pillanataiban, de nincs jelen a halál pillanatában sem.

Mégis, kapcsolatunk során végig éreztem a jelenlétét, mert hagytad, hogy ott legyen...

-Egyszerűen jobban szereted őt, ismerd be.

-Nem, ez nem igaz. Csak régebb óta.

A különbség a hazugság és a mese között, úgy hiszem, az, hogy a mese mindkét fél - a mesélő és a hallgató - érdekében használja fel az igazság arculatát és ruházatát. A mese nem foglal magában sem nyereséget, sem veszteséget. A hazugság viszont olyan ravaszkodás, melynek haszon a célja, vagy kibúvó.

A legtöbb hazug csapdába esik, mert elfelejti mit hazudott, vagy pedig hazugsága váratlanul szembekerül a megcáfolhatatlan igazsággal. Ő ebbe a hibába nem esett.

Két módszere volt: vagy igazsággal spékelte meg hazugságait, vagy igazat mondott, de úgy tüntette fel, mintha hazugság volna. Mert ha valakit hazugsággal vádolnak, de kiderül róla, hogy igazat mondott, ez olyan fedezet, mely sokáig tart, és számos hazugságot tesz lehetővé.

Az igazat megvallva sehova nem haladok...az esetek többségében úgy érzem, mintha visszafelé mennék a mozgólépcsőn.

Kiszabadultam a számomra oly jónak és tökéletesnek hitt változatlanság és biztonság birodalmából, amelyről csak jóval később derült ki varázslatos titka, miszerint nem létezik.

Jó ideje már, amikor az Eggyel végleg szakítottam. Kiderült, hogy csalfa, megbízhatatlan, jellemtelen, sőt aljas. Számomra Ő volt az Egy, az Egyetlen, az egész, a minden. Az esély, hogy boldog lehetek. Ígéretet tettünk Egymásnak, hogy az Együtt töltött idő mámoros élményét nem hagyjuk megszökni, őrizzük és Együtt megsokszorozzuk. Azóta ez az idő örök szökésben van. Nem is lesz már másképp. Az álom, melyet Együtt álmodtunk meg, Egy nyári napon hirtelen szertefoszlott. Bár mindenből maradt valami parányi, atomjaira hullott rész, összetört darabka, már tudtam, hogy a túlélés záloga a Kettő. Másnéven: a biztonsági tartalék.

Tanulság: Ha valami szép, jó és nagyon fontos számodra, abból eleve kettőt kell szerezni, mert nincs rá biztosíték, hogy az az egy csakis az enyém marad.

Ezt az elvet azonban - már mielőtt megfogalmazódott bennem - a Kedves is vallotta, hiszen kiderült, hogy mellettem őriz egy tartalékot (vagy én voltam maga a tartalék?). Tehát nem én voltam számára az Egyetlen, csak a kettő közül az Egyik. Nem ugyanaz.

-/-/-/

Mostanában kezdek újra megbarátkozni az Eggyel.

A történtekből okulva lassan és körültekintően; és azt sem állítanám, hogy ez Egy ésszerű, megfontolt döntés. Valószínűsíthető az, hogy csak megadtam magam az Egynek, mert bebizonyította, hogy a legnagyobb szám.

Azt ugyan most sem hiszem, hogy ez az Egyetlen életem van, de a jelenlegi mégis egyedi példány. Megismételhetetlen, miként a többi is az lesz.

A szeretőimet dobtam, vagy elinaltak. Versenyszerűen űztem a műfajt.

Most újra szoktatom magamat az Egyhez. Az illékony bizonytalansághoz, aminél az új korszaknak sincs jobb ajánlata. Üzeni, hogy ez az egyetlen bizonyosság.

Több, mint 8 hónap telt el. A volt Kedvestől származó bejövő hívásaim gyakorisága hétről hétre nő. Ami igen abszurd, hiszen nem tudunk már Egymásnak mit mondani. 

A kapcsolatunk tanítómesteremmé vált. Már nem kapaszkodom görcsösen Egy emberbe, Egy tárgyba, Egy helyzetbe, semmibe. Az Egybe se, de az Egyeknek úgy látszik, éppen ez tetszik. Velem maradnak. Nem azt mondom, hogy mindig ugyanúgy, Egy az Egyben. Inkább kiszámíthatatlanul, szabadon és szórakoztatóan. Ahogyan ők akarnak, ahogyan éppen a kedvük diktálja. Ez a titkuk, amire csak későn jöttem rá.

bag

jesus bandage

 Variálható sarokméretű cipő*

* A városi sétára alkalmas lapos sarkú, kirakatnéző változattól egészen a kosaras randi partner testi adottságaihoz is alkalmazkodó testi magasságig személyre szabható a sarok egy beépített gomb segítségével.

Art Force One

 Guardian Angel

"Azt gondolom, annyira hiányzik nekünk az az érintés, hogy egymásba rohanunk, csak hogy érezzünk valamit." - Det. Graham Waters (Don Cheadle)

részlet a Crash (Ütközések) c. filmből

    Ma: gyengén felhős, 15 fok

   Holnap: közepesen felhős, 15 fok

   Szerda: erősen felhős, 12 fok

Hi ...! Érezd jól magad ma este, hagyd, hogy történjenek a dolgok a maguk menetében. Tudod, van akinek előbb nemet kell mondania, hogy aztán ki tudja mondani az igent.

A nemen már túl vagyunk...