ScRiBbLe

Odajöttél hozzám, amikor fából éppen valami kis figurát faragtam, és ezt mondtad:

-Miért nem csinálsz valamit énnekem?

Megkérdeztem, mit szeretnél, és azt felelted:

-Egy ládikát.

-Minek?

-Dolgokat beletenni.

-Miféle dolgokat?

-Mindenfélét, amid csak van-felelted.

Nos, itt a ládika, amit akartál. Beleraktam majdnem mindent, amim van, és még sincs tele. Fájdalom és izgalom van benne, jó és rossz érzés, nemes és aljas gondolatok - a tervezés öröme, itt-ott egy kis keserűség, és az alkotás leírhatatlan gyönyörűsége.

És mindezek tetejébe az a sok hála és szeretet, amit irántad érzek.

És a ládika még sincs tele.

Kakas lett a saját szemétdombján...

Egyszer, régen, volt még vér a pucádban, és jól rácsaptál az asztalra - igaz, a sarkára, ettől az egész téged vágott pofán... Nézd a jó oldalát: heged szexepilként is felfogható...

...elmentél mellettem, és rám néztél a barna szemeiddel... nem hívogatóan, mint régen, hanem szinte közömbös pillantással... fáj...

Ideje lenne levetkőzni, a másokkal szemben érzett bizalmatlanságomat.

Szar nap ez a mai.

P.S.Még szerencse, hogy a blogon keresztül bárki megmutatkozhat önnön teljes jelentéktelenségében.

Mindannyian keresünk valakit. Azt a különleges embert, aki mindazt nyújtja majd számunkra, ami hiányzik az életünkből. Valaki, aki társaságot, támogatást vagy biztonságot ajánlhat. És néha, ha elég erősen keresünk, találunk valakit, aki mindhármat tudja nyújtani. Igen, mindannyian keresünk valakit. És ha nem találjuk meg, csak imádkozhatunk, hogy Ő talál meg minket.

Kinézve az ablakon tudatosult bennem az a tény, hogy a melegvízű strandolás az orkán erejű szélben, annyira nem vicces...

Mellesleg nyugtalan, nem túl pihentető éjszaka után próbálok magamhoz térni. 

Kiegyensúlyozott lelkiállapotban az álmaink sokszor hihetetlenül plasztikusak és élesek, és rendkívül hasonlatosak a valósághoz. Lehetetlen képek villannak fel néha, de ugyanakkor a körülmények és a történés egész folyamatában annyira valószerű, olyan sok apró, váratlan, de művészileg tökéletesen odaillő részlet egészíti ki, hogy ébren soha ki nem gondolhatta volna az álmodó.

Eldöntöttem. Nem futok egy olyan vonat után ami nem vesz fel.

Két hete találkoztam Vele. Az első volt, aki hosszú idő után megérintett.

Van úgy, hogy találkozunk valakivel, talán sose láttuk addig, de alighogy rápillantunk, érdekel, mielőtt egy szót is váltottunk volna... az első benyomás ...valami titkos megérzés...

Az időzítés mégsem volt tökéletes...

Mellesleg tegnap érkezett egy váratlan SMS-em: "Nagyon csini volt ma a kis csíkos felsőd!" 

Kár, hogy pöttyösben voltam :(